Veszélyes szakma az ingatlanközvetítés?

Jelentkezett a kereső hirdetésemre egy eladó. Nyolcadik kerületi, első emeleti lakás a Blaha közelében. Időpontot egyeztettem a tulajdonos úrral. Akkor még - a kétezres évek elején, tizennyolc évvel ezelőtt - nem volt rehab terület, akkor még a "kőkemény" nyolcadik kerület volt csak. Előítéletekkel, történetekkel. A bandák földjén, ahol csak zárt autóban érdemes végighajtani a legrövidebb úton. Ahol nyilvánvaló a bűnözés, a furcsa szokások, és döglődik az ingatlanpiac.

Úgy gondoltam, hogy azon a területen is lehetnek eladó lakások, és lehetnek olyan vevők, akik csak ezt tudják megfizetni, tehát nem tehetek kivételt. Ha megkérnek rá, ezekkel is foglalkoznom kell. A találkozó kora délutánra esett. Elindultam egyedül, hogy megbeszéljük a részleteket és megkössük a megbízást. Megérkeztem a találkozóra. Felmentem az emeletre, becsöngettem a lakásba. Egy középkorú úr nyitott ajtót, és betessékelt. Beléptem a lakásba, majd ezután ő behúzta a rácsot, és kulcsra zárta azt is és az ajtót is. Akkor futott át az agyamon, hogy egy idegen lakásban vagyok, egy ismeretlen emberrel, egyedül, bezárt ajtók mögött, ahonnan nem tudok semerre menekülni, ha netán úgy adódna. "Gyenge nőként, kiszolgáltatva" a hírhedt kerületben. Akkor gondoltam át, miért is járnak a közvetítő kolléganők kettesben, mert akkor még az volt a szokás. Természetesen a lakás eladása volt a cél és a téma, de ott megfogalmazódott bennem, hogy milyen veszélyes szakma is lehet a miénk. Vagy csak túl sok híreket hallgatok?

Ma már tudom, hogy nem kell démonizálni a környéket. Ott is élnek, és mindig is élni fognak emberek. Ugyanolyan emberek, mint Te, én, vagy bárki más.